Debra Dean

Debra Dean

Seattle-ben született és nőtt fel, egy építőművész lányaként. Gyermekkorától falta a könyveket, de sosem gondolt arra, hogy író lesz. „Kamasz koromban olvastam Jane Austent, meg a Bronte nővéreket, de ritkán olvastam olyasvalakitől, aki ne lett volna már legalább ötven éve halott. Nem volt modellem ahhoz, hogyan kell mai figurákat létrehozni” – nyilatkozta.

A Whitman College-ben angol és dráma tagozaton végzett (BA) 1980-ban, majd New Yorkba költözött és két évet töltött egy speciális színészképző programban. Majdnem egy évtizedig játszott színházban. Itt találkozott majdani férjével is, akivel testvérpárt alakítottak egy darabban.
1990-ben ment az oregoni egyetemre, ahol kreatív írásból diplomázott (MFA). Tanítani kezdett, és irodalmi lapokban novellákat publikált.

„Mindenki azt mondta, hogy doktoráljak, vagy írjak regényt – persze, logikusan igazuk volt, de meg kell vallanom, nem éreztem elég erős ösztönzést, hogy megtegyem a döntő lépést. A Leningrád madonnái is novellának indult, de rájöttem, hogy ez a rövid forma nem alkalmas a történet elmeséléséhez. Akkor aztán visszaraktam a fiókba néhány évre. Visszatekintve nagyon hálás vagyok a kerülőútért. Azért, hogy nem voltam csodagyerek. Szeretném hinni, hogy ma már több bennem a részvét és jobban látom a távlatokat, mint fiatalabb koromban” – nyilatkozta.

2006-ban publikált első regényével, a Leningrád madonnái-val jó néhány díjat besöpört. Eddig 17 nyelven jelent meg, egyből világsiker.

Novella gyűjteménye Confessions of a Falling Woman címen 2008-ban jelent meg, szintén számos díjat kapott.
Az írónő jelenleg Miami-ban él, kreatív írást tanít a Floridai Nemzetközi Egyetemen és második regényén dolgozik.

Nálunk is kapható könyvei