Horvát János

Horvát János

A Riporter kerestetik első vetélkedőjének nyerteseként került a televíziózás világába. Már egyetemi tanulmányai során is elköteleződött a spanyol nyelv felé, amit a két éves kubai ösztöndíj csak megerősíteni tudott, és ami a későbbi munkásságában is jelentkezik.

A Riporter kerestetik első vetélkedőjének nyerteseként került a televíziózás világába. Már egyetemi tanulmányai során is elköteleződött a spanyol nyelv felé, amit a két éves kubai ösztöndíj csak megerősíteni tudott, és ami a későbbi munkásságában is jelentkezik. 1969–1994 között – 25 éven át – a Magyar Televízió munkatársa volt, ahol többek között az A Hét szerkesztőségében is dolgozott annak alapító tagjaként, de a Filmfőszerkesztőséget is vezette. Nevéhez, a teljesség igénye nélkül, számos műsor fűződik: Halló fiúk, halló lányok (1968), A korona és a koronázási ékszerek ünnepélyes visszaadása (1978), 48 órás hétvége, Szabadság tér 17 (1999), beszélgetései Fidel Castróval vagy Salvador Allendével. 1986-ban kiemelkedő újságírói munkájáért megkapja a Rózsa Ferenc-díjat. 1988 és 1989 között igazgatóként jelentős szerepe volt a Magyar Televízió második csatornájának (ma m2) önálló arculatának megszervezésében; munkáját, mint az MTV főmunkatársa folytatta 1994-ig, amikor is saját céget alapít, mely külsős vállalkozóként gyárt műsorokat az MTV-nek (Ön dönt interaktív műsor). Eközben 1990–1992 között a Columbia Egyetemen (New York) tanított a kelet-európai újságírásról, 1993-ban pedig szerepet vállalt az ELTE média szakának megindításában. AZ 1992-ben alapított Déri János-díj kuratóriumi tagja. 1996-ban megkapja a tolerancia-díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Alapító elnöke a Sport1 TV-nek (2001–2006). 2006 és 2010 között hazánk kubai nagykövete. Horvát János napjainkban tanít és olykor előadásokat tart. Több spanyol nyelvű drámát fordított magyarra.

Nálunk is kapható könyvei

Kubai retró
Elfogyott