Mats Strandberg

Mats Strandberg

Hogy lehet ketten könyvet írni? Sara Bermark Elfgren forgatókönyvíróként dolgozott, amikor találkozott Mats Strandberggel, az Aftonbladet napilap újságírójával, aki akkor fejezte be harmadik regényét, és már unta az egyedül dolgozást. Már az első beszélgetésük során felfigyeltek egymás jó ötleteire. Mindkettejükben azonnal felmerült egy közös munka gondolata. Nem döntötték el előre a könyv műfaját, de hamar nyilvánvaló volt, hogy egyformán kedvelik a misztikus, borzongató, és fantasztikus történeteket. Speciális módszert dolgoztak ki a munkamegosztásra: mindegyikük ír két-két fejezetet, aztán cserélnek. Sárgával jelölik azt, ami nem tetszett, kékkel, ami nagyon jó, és zölddel a módosítandó részleteket. Végül mindent átbeszélnek, és nem tesznek engedményeket egymásnak: a könyvben csak olyan mondatok lehetnek, amik mindkettejüknek tetszenek. Saját bevallásuk szerint is jól kiegészítik egymást, Sara rendkívül éles fantáziával bír, míg Mats-nek már komoly tapasztalata van a könyvírás és –kiadás terén. Az első kötet sikere után még lelkesebben vetették bele magukat a folytatás megírásába. A regény sikerét az is igazolja, hogy 21 különböző ország vásárolta meg a könyv kiadási jogát és ennyi különböző nyelvre fordították le. A regény Svédországban 2011. áprilisában, Angliában 2012. júniusában jelent meg. A könyv elnyerte a Bokbloggarnas litteraturpris díjat, amit a svéd könyves bloggerek ítélnek oda a legjobb könyvnek, valamint a Bokjuryn díjat is megkapta, 30 000 svéd olvasó szavazata meg a kedvenc könyvének. A trilógia további kötetei a TŰZ és a KULCS.

Nálunk is kapható könyvei

Kulcs
Teljes ár: 4490 Ft
Aktuális ár: 3592 Ft
A kör
Elfogyott
Tűz
Teljes ár: 3990 Ft
Aktuális ár: 3192 Ft