Michelle Moran

Michelle Moran

Az angol irodalom és a régészet szerelmese. Fiatal kora ellenére már öt történelmi regény szerzője. Műveihez szívesen választ témát az ókor vagy az elmúlt századok történelméből, főhősei többnyire uralkodónők, uralkodók feleségei vagy befolyásos asszonyok: Kleopátra, Nefertiti, Madame Tussaud, Napóleon asszonyai. A fiatal kaliforniai írónőt gyermekkorától foglalkoztatja az írás; első novellái már 12 éves korában megjelentek. Magától értetődően a Pomona College hallgatójaként annyi angol irodalommal kapcsolatos órát vett fel, amennyit csak tudott. Különösen érdekelte Milton, Chaucer és Shakespeare. Egy nyarat önkéntes régészként Izraelben töltött, majd megszerezte a mesterfokozatot is az egyetemen. Moran körbeutazta a világot, és a régészeti lelőhelyeken szerzett élményei késztették történelmi regények írására. Hat évig dolgozott gimnáziumi tanárként, majd „teljes idejű” író lett. Első könyve, a 2008-ban megjelent Nefertiti azonnal siker lett. Ezt hamar követte 2009-ben az Az eretnek királynő, ami Nefertiti unokahúgának életét beszéli el és a Kleopátra és Marcus Antonius lányának életét feldolgozó Kleopátra lánya. 2011-ben kontinenst és korszakot váltva jelent meg a Madame Tussaud, amelyből a „leendő” Mme Tussaud-t ismerhetjük meg. 2012-ben megjelent regényében pedig egy Napóleon felesége, a Habsburg Marie-Louise életét tárja fel előttünk. Készülőfélben lévő legújabb regényében pedig a XIX. század Indiájába repíti olvasóit Moran.

Nálunk is kapható könyvei