Mit gondol Murakami Haruki…

… az álmokról?

Murakami nem álmodozik. Gyakorlatias embernek tartja magát, sőt sültrealistának. Nem is igen álmodik, legfeljebb havonta egyszer-kétszer, vagy ha többször, akkor nem emlékszik az álmára. Nincs szüksége rá. Mert ha becsukja a szemét, elmerül a maga legbelső világában, ahogy bárki más. Persze ő amúgy murakamisan, mert az azért mégis más… Ilyenkor különös és különleges tartomány tárul fel előtte, és ez önmaga felfedezése, vélekedik ő. Olyan élmény ez, mintha a világűrt kutatná. A valósághoz képest egészen más ez a mikrokozmosz, ráadásul veszélyes, ijesztő is, szerinte ezért nagyon fontos tudni, hogyan kell visszajönni onnan, mondja. Egyszóval Murakaminak nincs szüksége álmokra, mert tud írni. Ilyen egyszerű. Látszólag ezért olyan természetes nála minden, ami átbillen a realitás határán, ezért is érzi azt az olvasó, hogy Murakaminál a valóság gyakran szürreálisabb, mint az álom. És könnyű úgy nem álmodni, ha az ember képes kifejezni azt, amit legbelső világában lát, átél, felfedez.

… az írás nehézségeiről?

Akkor ír, amikor úgy érzi, írnia kell, de nem kényszerből. Vagyis amikor az írás magától jön, illetve jól megy. Nem érez gyötrelmeket, nincsenek válságos korszakai. Karaktereinek nincsenek modelljei. Állítólag egyetlen egyszer mintázott meg ellenszenves, sőt kifejezetten negatív, rossz tulajdonságokkal felruházott szereplőt élő személyről, akit egyáltalán nem kedvelt. A kormányzó halála például úgy született, hogy legelőször a cím pattant ki a fejéből. A Mozart Don Giovannijából ismerős kormányzó figurája az egész operával együtt nagyon fontos az életében. Amint megvolt a cím, megírt egy vagy két bekezdést a regényből, aztán betette az asztalfiókba, a sztoricsíra ott szunnyadt, érlelődött hónapokig. Murakami nem sürgette a dolgot, nem türelmetlenkedett, de amint úgy érezte, hogy folytatnia kell, nem habozott. Vitte előre a történet, a klaviatúrája nyomán áradt belőle minden erőlködés nélkül. A szereplői is önjáróak, ezért nincs szüksége modellre. Bevallotta, hogy kívülről nézi magát, amikor ír, kíváncsi, milyen irányt vesznek a regénybeli események, karakterek. Mintha olvasója lenne annak, amit éppen ír. Különös viszony az íráshoz, de így érthető, miért nincsenek alkotói nehézségei.

… a kritikáról?

Nem olvassa el a könyveiről megjelenő kritikákat. Szerinte a kritikák nem őszinték. Ő sosem hazudik. A felesége viszont minden bírálatot elolvas, de hangosan csak a rossz kritikákat olvassa fel a férjének. Az a véleménye, hogy egy írónak muszáj elfogadnia az elmarasztaló véleményeket. Szüksége van rájuk.