Takáts Márton

Takáts Márton személyiségjegyeit alapvetően meghatározza, hogy művészcsaládból származik, szülei iparművészek, dédapja szobrász, nagyszülei festők, példaképként tisztelt nagyapja Bartha László, a hatvanas évek elismert, Ecole de Paris-hoz közelálló, lírai fél-absztrakt festője, akinek városkép iránti vonzódása, franciás szemlélete, könnyedsége, technikai bravúrja, irodalmi érdeklődése, illusztrátori működése mai napig hatással van a művészre. A gyerekszoba és az erő‘s egyéniség lehet az oka hogy Takáts Márton a kezdetektő‘l fogva tökéletesen szuverén személyiségként működik - itt most annak kellene következnie hogy - a kortárs magyar művészeti szcénában de valójában kicsit azon kívül. Merthogy a kezdetektő‘l fogva merte kívül helyezni magát a hazai képző‘művészeti életen nem akart trendi lenni nem követett intellektuális divatokat nem akart mindenáron kiállítani ösztöndíjért pályázni és egészen egyéni életformájához éppúgy hozzátartozott hogy egy év alatt készült grafikáit a nyári párizsi szajna-parti képző‘művészeti vásáron adta el minthogy rajzot tanít vagy saját örömére Keith Jarrett-et zongorázik. Kezdő‘ lépésként nem kereste körbejárta vagy megkérdő‘jelezte hanem megteremtette identitását önazonosságát. Magyarán egy önálló szellemi-virtuális világot épített fel - első‘ként a grafikában azon belül is a rézkarc médiumában merthogy 1995-ben éppen a Képgrafika tanszéken fejezte be tanulmányait a Magyar Képző‘művészeti Fő‘iskolán. A családi elvárásokból következhetett hogy tökéletes technikai-szakmai tudásra is törekedett s valóban szuverén univerzuma felépítésével párhuzamosan 16 év kemény munkájával olyan klasszikusokkal mérhető‘ rajzi tökélyre sokszorosító grafikai tudásra tett szert ami a nemzetközi piacon is párját ritkítja. A technikai tökéletesítéshez és az önmeghatározáshoz edző‘mesterként a 18. század legjelentő‘sebb rézkarcolóját Giovanni Battista Piranesit (1720-1778) választotta aki már a modern ember szemével látott de kezében még benne volt a klasszikus művészet technikai tudása s aki a "magas művészet" az arisztokratikus festészet helyett már a modern populáris sokszorosított grafika műfajában működött.