Tracy Chevalier

Tracy Chevalier

Tracy Chevalier Washington DC-ben született és nevelkedett. 1984-ben Angliába költözött, s néhány évig segédszerkesztőként dolgozott egy könyvkiadóban. Eddig megjelent regényei: A kék szűz, Leány gyöngy fülbevalóval (e műből nagy sikerű film készült); Hulló angyalok, A hölgy és az egyszarvú, Ártatlanok, Isten teremtményei és Az utolsó szökevény.

Az írónő London északi részén él, ahová mintegy két évtizede fiatal amerikai lányként érkezett.
"A gyöngyfülbevalós lány" című novella meghozta számára a kezdeti népszerűséget, sikert, és megkapta a legrangosabb történelmi elismerést: filmet készítettek belőle Colin Firth főszereplésével. A novella egy igazi "élőszóban előadott bestseller", népies hangú, fantasztikus történelmi elbeszélés, amely egy Jane Vermeer nevű művész háztartásában dolgozó holland szolgálólány története. "A gyöngyfülbevalós lány" sikere valószínűleg az egyik fő tényezője volt a történelmi novella műfaj újrateremtésének, amelyet a kiadói bölcsesség csaknem teljesen elhanyagolt. Olvasói vélemények szerint Chavelier legnagyobb erénye abban rejlik, hogy szakértően tudja újrateremteni a múltat. Bár saját bevallása szerint nem történész alkat úgy gondolja, hogy a történelmi novellák olvasása olyasmit nyújt az embereknek, amit érdemes megtanulni.

Vajon élvezi-e az írónő a történelmi novella iránti kutatást? "Arról kell írni, ami érdekel bennünket, és amiről tudni szeretnénk. Egy novella megírása hosszú ideig tartó, sok tapasztalatot igénylő folyamat, így időnként fárasztó és unalmas lehet. Valami olyasmit akarok, ami elfoglal, és ami érdekel is."

Ami a közelmúltban Chaveliert-t lefoglalta, az a legutóbb megírt novellájának, "A hölgy és az egyszarvú"-nak a háttértörténete volt. Mindez a párizsi Museé de Cluny Múzeumban lévő, XV. századvégi falikárpit-készleten alapszik, melynek eredeti történetéről keveset lehet tudni. A könyv mindezt alapul véve fantasztikus, elképzelt módon rekonstruálja a bonyolultan elkészített művészeti darabok megalkotásának történetét, a fő jellemző alakok szempontjai alapján elmondott, többszörösen megismételt elbeszélésekkel fűszerezve. Egy bizonyos Jean le Viste nevű nemes ember megbízott egy párizsi művészt, hogy tervezze meg azokat a falikárpitokat, amelyeket egy brüsszeli műhelyben fognak megszőni. A művészt teljesen elbűvöli megbízója gyönyörű szép lánya, Claude. Az ő kölcsönös egymásiránti szenvedélyük képezi a könyv gerincét. Menetközben az olvasó magába szívja a falikárpit-gyártás technikai tudnivalóit, megismeri egy szövőműhely berendezését, hangulatát. A falikárpitok egy legendát ábrázolnak, miszerint egy szűz el tud fogni egy egyszarvút, amelyik békésen belefekteti fejét a lány ölébe. A könyv nagymértékben foglalkozik az asszonyok életének különböző korszakaival.
A művésznő következő könyve, az Ártatlanok William Blake-ről szól. Ebben azokról az emberekről ír, akik körülötte élnek, látják és hallják, hogy mit csinál. Blake és felesége Catherina a hátsó kertben szokott üldögélni és meztelenül költeményeket olvasnak fel egymásnak.

Chavelier szerint: "Az egyik út a cél eléréséhez, hogy nagyon takarékosan kell bánni a szavakkal. Így nem sokat kell egy személy fizikai leírásával foglalkozni, és azzal, hogy mi veszi a személyeket körül, és hogy miként veszik körbe őket a különböző érzések."

Nálunk is kapható könyvei